
Június harmincadikával lejár a szerződésem, úgyhogy megbeszéltem még májusban a főnökömmel, hogy hogyan is legyen tovább. Különböző okok miatt nem tudott további szerződést ajánlani, úgyhogy úgy döntöttem, belevágok még időben a munkakeresésbe.
Első körben Weblaboron és ITHub-on néztem körül, aztán arra jutottam, hogy kell egy új CV. A régi önéletrajzom szokványos Europass formátumban készült, azonban valami olyat akartam, ami jobban irányítja a figyelmet. Egy barátom önéletrajza adta az ihletet, hogy aztán keressek egy jó psd template-et, amit a saját szájízem szerint átalakíthattam.
Ahogy meglett a CV, szétküldtem a kiválasztott helyekre, aztán vártam. Az álláskeresés legidegőrlőbb része a várakozás. Közben megkeresett LinkedIn-en keresztül egy fejvadász, szóval legalább az illúziója megvolt, hogy halad valamerre a dolog. Aztán néhány nap elteltével befutottak az első válaszemailek és lebonyolítottam pár telefonos interjút is. 6 nap után arra jutottam, hogy kiterjesztem a keresés körét, és feltöltöm Profession-re is az önéletrajzomat, illetve ott is szétnézek. El is küldtem pár újabb jelentkezést.
Ekkor indult be igazán a dolog. Két napon keresztül annyit csörgött a telefonom, mint máskor egy hónap alatt. Hívtak fejvadászok, HR-esek, kaptam emaileket, és egyeztettem egy halom interjút. Közben beindítottam a személyes kapcsolati hálómat is, így egy ismerősön keresztül is pályáztam egy állásra.
Az első pályázatok beadásától számítva két héten belül találtam új munkát. Az interjúk tapasztalatait összefoglalva azt mondhatom, hogy összességében pozitív élmények értek főképp. A beküldött pályázatok 60%-ára kaptam valamiféle visszajelzést. Ezen felül megkeresett vagy 4 fejvadász cég, illetve egy cég a Profession-re feltöltött CV-m alapján is kiválasztott. Átestem 3 kifejezetten szakmai teszten és több angol nyelvű elbeszélgetésen is. Megdicsérték az önéletrajzomat és az angolomat, többször elcsodálkoztak a pályamódosításomon, és háromszor is belefutottam abba, hogy sokkal fiatalabbnak gondoltak, mint ahány éves vagyok.
Az IT szektorban óriási munkaerőhiány van. Ennek nyilván nem kis szerepe van abban, hogy az embert sok helyről megkeresik, kevesebb tapasztalattal is meghallgatják. De azért nekem nagyon fontos volt olyan helyet találni, ahol tudják, hogy velem kapcsolatban mire számíthatnak, és ahol én is elérhetem, amit a legfontosabb célomnak tartok jelenleg: tanulni, képezni magam, hogy jobb lehessek.
ShareJUN