érdekérvényesítés

PhD hallgatóként volt szerencsém többféle szak és szakképzés diákjait tanítani. Oktattam helyesírást, beszédtechnikát és kommunikációs készségfejlesztő gyakorlatot. Az egyetemen kevésbé járatosak kedvéért elmondom, hogy ezek olyan gyakorlati készségtárgyak, amelyeket szívesen bíznak rá tapasztalatlan phd-sokra, hogy a szintén tapasztalatlan első-másodéves hallgatókon „gyakoroljanak”. Mivel ezek a tantárgyak alapvetően nem a tudományosság felső rétegeit testesítették meg, igyekeztem úgy oktatni őket, hogy a diákok javát szolgálják a tudás megszerzése mellett. Szerettem volna elérni, hogy gólyaként ezeken az órákon kicsit jobban megismerjék az egyetemet, a ...

Folytatás →
0

natív php

A főnököm úgy döntött, hogy mivel már egyedül is elboldogulok a wordpresses megrendelésekkel, kezdhetek tanulni valami újat is. Arról nem is beszélve, hogy a wordpress alapú megrendelések elég esetlegesen esnek be, ráadásul jellemzően hullámokban, szóval a sűrű heteket tétlenebb időszakok követik. Hogy ez utóbbiakat is kitöltsük, elkezdtem megtanulni, hogyan is építsek fel egy adatbázist és írjak natív php alapú oldalt.

A tanulás útja rögös.

Emellett rám lett bízva, hogy egy teljes demót elkészítsek a megrendelőnek egy admin felület számára. Szép feladat, tökéletesen ...

Folytatás →
0

App

Az okostelefonom világának felfedezése közepette a minap sort kerítettem az első olyan alkalmazás feltelepítésére is, amit igazán szerettem volna. Mert szép és jó, hogy van Skype, meg Waze, meg Crossy Road, és tegnap jóanyám is leadta a rendelést, hogy ugyan rakjak már fel egy Vibert is, hogy ingyen telefonálhassunk, de ami az én feminista szívemet megdobogtatta, az a Glow.

—————————– FIGYELEM! Női tartalom következik ———————————

Kellett egy app, hogy rendes nő módjára követhessem a ciklusomat, felírkálhassam az ilyen ...

Folytatás →
0

Éva almája

Zoli barátom szerint az nem állapot, hogy egy fejlesztőnek nincs okostelefonja. Mert nyilván van a fejlesztők halmaza és van azoké, akik konzervatív módon ragaszkodnak a régi típusú butafonokhoz, és a metszetben vagyok én. Zoli szerint egyedül.

De ez már a múlté. Mostmár énis boldog (igen) almatulajdonos vagyok. Mondjuk annak sem az a szokványos techguru fajta. Ma pl. lehozta a HVG, hogy az új frissítés megfixálta a Safariban lévő bugot. Ömmm, most mondjam, hogy az elmúlt egy hétben még nem sikerült eljutnom ...

Folytatás →
0